A szerelemben nagyétkű, de szenvedélyes férfi halála, négy szerető és egy örmény kisváros, ahol a mit szól a szomszéd és a társadalmi szokások erős tabukat építenek a megcsalások sztorijaiból. A férfi virrasztolására és temetésére mind a négy asszony megjelenik... 

KÖNYVAJÁNLÓ

SZIMON

Szerző: Narine Abgarjan

Fordító: Goretity József

Kiadó: Typotex Kiadó

A férfi jelenlétében és figyelme által az asszonyok megszépültek, kivirultak. Úgy tudott vigasztalni, ahogy csak a nagyon idős emberek tudnak: jelentében kisimulnak a homlokok és megmagyarázhatatlan könnyűség fogja el az asszonyokat, akikből kiimádkozta önmaguk jobbik énjét. Hogy emellett az volt a sorsa, ami volt? A kisváros tabui és az asszonyok antennái nem engedtek többet neki, de önmaguknak sem. 

Ez a történet talán nem is Szimon története, hanem a négy asszony kálváriája, akiknek életét pár cseppnyi mézzel megédesítette a Szimonnal folytatott szerelmi viszony. Amíg tartott, addig szép volt, és amikor már nem tartott, többen is visszaestek régebbi közönyükbe, fásultságukba. Talán mégis igaza volt annak a nőnek, aki azt tartotta Szimonról, "olyan, mint benzinfolt a víz tetején: szép és értelmetlen." Hajlok rá, hogy ez a valóság, akkor is, ha a szerző olyan gyönyörűen írja le a férfi korlátait és kényszerhelyzeteit. Sokan nem tehetnek róla, hogy ilyenek, de ettől még a jó isten mentsen meg tőlük.

Miért olvassuk el, ha tehetjük? Mert hajaznak magyar kisvárosi történetekre, ahol ugyanúgy dúl a kicsinyesség, a szerelemféltés, a kényszerszeretők és butaságból, meggondolatlanságból, légvárakból  épített, elhamarkodott házassági kapcsolatok, mint idehaza. A vidéki települések dinamikája, a hozzánemértésből rakott falak, a kommunikációhiány, a mit szól a szomszéd képmutatások mind nemzetköziek, legfeljebb apróságokban különböznek egymástól a felek hitvilágából és a külső környezet különbözőségeiből adódóan. A szerelem széppé varázsolja a benne résztvevőket, hatósági bizonyítványok nem érdeklik, nem foglalkozik ilyenekkel, kiknek mit szabad, és mit nem. Jön, tarol, majd... elmegy. És mintha az asszonyok életét is a semmi járná át - előtte és utána, mintha csak tabuszegés közben élnének. Mi ez? Fatalizmus? Tehetetlenség? Remény a semmiben? Mintha Abgarjan minden történetét ez a három mondat járná át, kesernyés humorába fojtva,  miközben kedvenc műfajában, a mágikus realizmusban alkot.

Szimont az asszonyok lelke érdekelte - a fizikai intimitás csak ráaadás volt. Nem trófeákat gyűjtött, ezért is lehetett olyan sikeres. Sikeres? Csak most eszmélek, miket írok. Hogy lehetne igazán sikeres, ha saját otthona állandó békétlenségek színtere volt? Egyszerűen csak lecsípett magának itt-ott egy kis örömöt, ahogy sikerült, ahogy tehette korlátai között. Ó, igen, mondhatja a pszichológiából képzett tudor, hogy dehát...! Kinek hinné el ez a diplomás szakember, hogy nem mindenkinek vannak végrehajtható dehátjai...? Ezért mindig is voltak, vannak és lesznek is megcsalt házastársak és időlegesen boldog szeretők. Vagy ilyesmi.

Szerintem olvassátok! Mintha a nagyanyám mesélte volna az élete történetét, már ha akkor, amikor élt, engem érdekelt volna (mert akkoriban nagyon nem, mire pedig megértem rá, nem volt, aki elregélje). 

Fülszöveg

Meghal Szimon, az örmény hegyi városka öreg kőművese. Özvegye meglepő módon a köztiszteletben álló, de híresen csapodár férfi négy korábbi szeretőjét hívja el a temetésre. A visszaemlékezésekből kibontakozó kaukázusi nősorsokat jóval több köti össze egymással, mint az esendő, de szeretetre méltó férfi szerelme. Abgarjan egymásba indázó, tragikomikus humorral és mágikus motívumokkal átszőtt történetei az élet bonyolultságáról, kegyetlenségéről és szépségéről mesélnek, kifogyhatatlan képzelőerővel és mély emberi melegséggel.

Narine Abgarjan