Tudomány a Dűne univerzumában

Én azon emberek közé tartozom, akik szerint a Dűne megfilmesíthetetlen, mivel a lényeges dolgok, a valódi esszenciája a műnek a szereplők fejében, gondolataiban, nem pedig a kimondott reakcióiban keresendőek. Ugyanis egy átlag regény egyszerre egy szereplőre fókuszál. Az ő szemével látjuk az eseményeket, az ő gondolatait olvashatjuk, a többi szereplő, esemény ismeretlen, mivel azt nem tudhatja a főszereplő sem. A Dűnében viszont egy jeleneten belül megismerjük az összes szereplő gondolatait, érzéseit, terveit. Ezt pedig vásznon visszaadni képtelenség. A legelső, David Lynch-féle verzió próbálkozott ezzel, de nemigen jött be, az új, Denis Villeneuve rendezte Dűne már alig nyúl ehhez. Pedig ezek nélkül sima látványfilm lehetett volna. Szerencsére nem lett, mert a regény narrációját látvánnyal, egyedi képi beállításokkal, nagy totálokkal, és extra közeli arcokkal, érzelmekkel helyettesítette. És a Dűne technológiáját is szépen bemutatta. Hatalmas űrhajók, fűszer-aratógépek, a homokféreg és még rengeteg minden. Ennyire szépen, jól kidolgozott settinget ritkán látni még nagy költségvetésű látványfilmben sem.

A könyv írója Lente Gábor, aki a Pécsi Tudományegyetemen tanít, fizikai kémikus,  tehát a kémiai reakciók fizikai hatásait, kölcsönhatásait kutatja. Nem mellesleg pedig Dűne-rajongó. Ebből az elegyből csak jó dolgok sülhetnek ki, ugye? Nos, részben.

Én azt gondoltam, hogy ez a könyv teljesen a Dűne világára koncentrál, és belemerül a történelembe, a meglévő eszközök működésébe, fejlődésükbe. Ehelyett ismertet egy Dűne világából vett eszközt, élőlényt, röviden leírja, mit tud, aztán jön a tanár és elmondja kissé szárazon, miért, és hogyan képes erre. Bevallom, éppen ezért  hullámzó a könyv értékelése nálam, mert van pár igen érdekes felvetés, eddig ismeretlen nézőpont, és még a leíró részek sem unalmasak. Aztán jönnek különböző mérések, csillagállások, földi megfigyelések, földi evolúciós kitekintések, aminek semmi köze a Dűne világához, vagy ha igen, akkor mindennek van köze. és bármiből tudunk párhuzamot vonni. Egy Dűne névvel eladott könyvben a tényleges világáról jóval kevesebb szó van, mint a már ismert tudományos földi ismeretekről, kémiai, biológiai reakciókról, csillagászati mérésekről. Ez egy bevált tanári fogás, hogy a száraz, unalmas tananyagot becsomagoljuk valamilyen modern, popkultúrális köntösbe, hátha a tanuló így jobban befogadja. Lente tanár úr ennek a mestere, megnéztem pár előadásat is.

Most talán úgy tűnhet nem tetszett a könyv, de ez nem igaz, tetszett. Gyorsan végigolvastam, főleg, hogy elég rövid, de sűrű és informatív. Ugyanakkor jó, ha leszögezzük: ebből nem ismerjük meg a Dűne eddig nem ismert világát, technológiáját alaposan, ahogy számomra sugallta a cím. Ehelyett kapunk pár érdekes felvetést, analógiát, párhuzamot, és tudományos értekezést a haladó fizika, kémia, biológia tankönyvekből, a Dűne világába csomagolva. Herbertről tudható, hogy alaposan belemerült a tudományokba, hogy a lehető leghitelesebben, az akkori ismeretekre alapozva írta meg a regényét. Ez most ismertetve is lett. A könyv tehát jó, informatív többé kevésbé olvasmányos, és nem száraz iskolai tananyag, bár vannak benne erre hajazó részek is. A hiba bennem van, nekem voltak fals elvárásaim, bár a cím csalóka. Jobb lett volna valami ilyesmi:

Párhuzam a Dűne világa és a földi tudomány között. Ugyanakkor a Dűne, mint regény, eléggé kiszorult a köztudatból, tehát nem baj, ha minden fronton megtörténik a köztudatba beemelése. 

Ennek egy aránylag jó darabja ez a könyv is

A mondanivalója, hogy mennyire veszélyes a személyi kultusz, egy adott vezető túlhatalma mindig aktuális téma. Egy nyilatkozatában mondta: "A technológia a kezünkbe adta az önmegsemmisítés eszközeit, és ha ezeket beteges vezetők kezébe adjuk, akkor nagy bajban leszünk."