Milyen messzi képes az ember elmerészkedni szerettei biztonságáért, jólétéért, vagy egyszerűen csak megtenni, amit kell? A megértés elvezet a fájdalom labirintusába, az elfogadáshoz, ami felszabadít és békét teremt - de az odavezető út rettenetesen rögös, senkit és semmit sem kímél.
KÖNYVAJÁNLÓ
A KERTI ÚTVESZTŐ
Szerző: Fiona ValpyFordító: Hessky EszterKiadó: Next21 Kiadó
A kerti útvesztő című kötet cselekménye két idősíkon játszódik: Toszkána második világháborús kulisszái között és a jelenben, ugyanazon helyszínen. A múltbeli alapkonfliktus adott: nácizmus előretörése Olaszországban, a háború alatt ott rekedt külföldiek és zsidó származású olaszok üldöztetése, a túlélésért végrehajtott cselekedetek sokszínűsége, áldozathozatala és kegyetlenkedések, tragikus események sorozata.
Három nő fog össze, hogy valamilyen módon maguk is talpon és életben maradjanak a vészterhes időkben, miközben minél több gyermeket megmentsenek az olasz fasizmus karmai közül. A villatulajdonos olasz, de lelkiismeretét követve nyújt segítőkart zsidó honfitársai gyermekeinek és három nőnek, akik így vagy úgy rászorulnak a védelemre. Beatrice angol, ostoba módon, egy szerelem bűvöletében marad az országban, miközben mindenki üvölt vele, hogy azonnal utazzon vissza Angliába, amíg még nyitva vannak a határok. Persze, nem teszi, így kerül a Galamb-villába, az események sűrűjébe. A tulajdonosok úgy döntenek, hogy háború ide, vagy oda, ők bizony kerti labirintust építenek a villa kertjébe, ami aztán különös szerepet kap a regény során.
Idézetek a műből
"Szörnyű volt az az ember, mondom. Még mindig Marco látogatásának a hatása alatt állok.Igen, válaszolod. De miért? Ha az apját - Beatrice szeretett Alfredóját - tényleg annyira szerették itt, és annyira vártak rá, akkor miért nem jött vissza soha a háború után? És ha Alfredo olyan nagy szeretettel emlékezett vissza a Galamb villára, akkor hogyan lehet, hogy Marco ilyen közömbös a birtok iránt?"
"- Semmit nem tud az apámról - veti oda nekem. - Gyűlölte ezt a helyet. Tönkretette az életét, semmit nem adott neki, csak boldogtalanságot. Maga szerint miért nem jött soha vissza? Mert azt is el akarta felejteni, hogy létezett valaha, azért! A legkevesebb, amit tehetek, hogy ledózerolom az egészet. Soha nem laknék itt - azzal elárulnám apám emlékét.
Döbbenten lépek hátra, és borzadva látom a gyűlöletet az arcán. ...Hogy tévedhettem ekkorát? Hogy lehet, hogy Marco ennyire másképp látja a történteket, mint Beatrice? Egyikük teljesen rosszul értelmezi a helyzetet - de melyikük?"
"- Olyan boldognak tűnnek. Annyira békés ez a kép. De Beatrice, Marco azt mondta, hogy az apja gyűlölte a villát.
Azt mondta, hogy tönkretette az életét. Nem értem. Ahogy elnézem ezt a képet, és amit tudok arról, hogy mennyire szerették itt a gyerekeket, és mennyire törődtek velük... hogy lehet, hogy ilyen keserűség van benne?
Beatrice maga elé húzza a vázlatfüzetet, és belelapoz. Megrázza a fejét.
- Ez hosszú történet. Borzalmas dolgok történtek a háborúban. És néha az ember nem tudja megvédeni azt, akit szeret, bármennyire is próbálja."
A másik szál a jelenben játszódik: a villa lassan kopik, enyészik, a kerti útvesztő már csak egy áthatolhatatlan bozót. A már megismert Beatrice élete utolsó éveit tapossa, gondnok a Galamb-villában. Ide érkezik meg a múltbeli három barátnő egyik unokája, Tess, aki éppen rettenetes gyásztól sújtott: beteg férje eutanáziáját kísérte végig, és szinte fuldoklik a traumától. A szerző irodalmi eszközeivel kiválóan visszaadja a sorvadásos betegségben elhunyt férj körüli fájdalmas történéseket és a hiány nagyságát. Beatrice viszont éppen nagy újság hírétől izgatott: megvan a tulajdonos halála után agyonkeresett örökös rokona, aki az egyik zsidó gyermek leszármazója.
Marco meg is érkezik a villába, puccos kocsiból száll ki, és nagyon hidegen, távolságtartón viselkedik a villalakókkal. Közli, hogy esze ágában sincs eredeti állapotában megtartani az épületeket és a telket: hamarosan ledózeroltat itt mindent és nagyszabású golfpálya kerül kialakításra. Amikor Alfredo Verluccira hivatkoznak, a régen menekültként itt élt apjára, aki miatt ha hálára nem is, de némi együttérzésre és tervei megfontolására azért szeretnének számítani, Marco dühödten vágja oda, hogy nem egyformán emlékeznek a történtekre, éppen ideje, hogy ez a villa a földdel legyen egyenlő.
Mi történhetett, miért emlékszik kétféleképpen a két ember, Beatrice és Marco? Jön az elkerülhetetlen? Ennyi idő után vége az épületeknek és a szellemiségnek, amit a villa hordoz magában? Tess pótcselekvésként kezdi rendbe tenni a kerti útvesztőt, Beatrice pedig megnyílik, és lassan elmeséli saját és a villa történetét, benne egy rettenetes titokkal.
Ahogy Fiona Valpy képzeli regénye helyszínét
A cselekmény, ahogy a két idősíkon játszódó történetek, ide-oda ugrál az időben. A dramaturgia alaposan próbára teszi az olvasót, apránként csöpögteti az információkat, remek kis körömrágásra késztetve az arra hajlamosakat. Szellemi körömrágásra mindenképpen, hogy haladjunk már, könyörgöm, ne kelljen hátra lapoznom a megkönnyebbülésért.
Ki meddig hajlandó elmenni szeretteiért? - ez a mű vezérfonala. Hogy lehet embernek maradni az embertelenségben, jogunk van-e a legmesszebb is elmenni szeretteink védelmében? Ki ítél és ki mondhatja meg, hogy helyesen cselekedtünk-e? Valamikor békébe kell kerülni önmagunkkal és kinyitni a fájdalom labirintusának ajtaját, hogy az elfogadás nehéz útján taposva békére lelhessünk. Tess gyásza sem kismiska a villa múltbéli eseményeihez képest. Az eutanáziát végig kísérni elképesztő tett, aki állt már pár perce halott ember mellett, át tudja érezni. A történetben az előbb említett fájdalomlabirintus és a Galamb villa kerti útvesztője korrelál egymással, hogy milyen módon, ahhoz el kell olvasni a történetet.
A karakterek kibontása briliáns a szerző részéről, a jelenben tétova és mindenben beletörődő Beatrice a múltban bátor, sőt, helyenként vakmerő cselekedetekre volt hajlandó, Tess fájdalomtól elvakult figurája lassú gyógyulásnak indul, amikor a villa érdekében kell működnie, és Marco sem az a velejéig rideg és távolságtartó ember, ahogy a mű elején megismertük. Az események sodrásában csak kapkodjuk a fejünket, hogy megtudjuk, milyen félreértés (ha az) okozhatja Marco, a villalakókra nézve borzalmas terveit az ingatlannal kapcsolatban.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
A háború alatt meg kellett őrizni a titkot – most viszont mindenkinek meg kell tudnia…
Toszkána, 1943. Beatrice-nek az volt az álma, hogy egy éven át külföldön angolt tanít, de a háború keresztülhúzta a számítását. Nem tudja elhagyni az országot, ezért a Villa delle Colombe-ban húzza meg magát, amelynek kertjében egy ciprusokból ültetett útvesztő található. Az épületben lakó kedves olasz pár többeket, felnőtteket és gyermekeket egyaránt beköltöztet biztonságosnak hitt otthonába. A háború előrehaladtával azonban a birtok lakói borzasztó dolgoknak lesznek tanúi.
2015. Tess férje elvesztését gyászolva, fájdalommal teli szívvel érkezik a villába. Beatrice ma is itt él, ő vigyáz a birtokra – megmutatja Tessnek, hogy ez a kert valódi gyógyír a lelki sebekre. Tess lassacskán kezdi jobban érezni magát. De odalesz a béke, mert megjelenik Marco, a villa tulajdonosa, aki ingatlanfejlesztők kezére akarja játszani a régi épületet.
Beatrice ráébred, ha feltárja a villa fájdalmas múltját, megakadályozhatja Marco tervét. Tess is megérti, hogy a Villa delle Colombe nem egyszerűen menedék volt, hanem igazi fáklya, amely beragyogott egy sötét időszakot. Vajon rá tudja venni Tess a tulajdonost, hogy adjon még egy esélyt a patinás helynek – és egyúttal a nő életébe is újra beköszönthet a boldogság?
Fiona Valpy
Köszönöm a lehetőséget a Next21 Kiadónak!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a lenti borítóképre kattintva.
A képek a kiadó oldalairól származnak.
Cím: A kerti útvesztő
Eredeti cím: The Cypress Maze
Szerző: Fiona Valpy
Fordító: Hessky Eszter
Kiadó: Next21 Kiadó
Megjelenés: 2024. február 16.
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786156606327
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése