Szerző: Pamela Binnings Ewen

Fordító: Weisz Böbe

Kiadó: 21. század kiadó

Párizs egyik híres kurtizánjáról szól Pamela Binnings Ewen Émilienne regénye. A szerző egy letűnt kor jellegzetességeit tárja az olvasók elé: a francia főváros XIX. századi végét, XX. századi elejét. Ezek a kurtizánok, akik közé Émilienne is tartozott,  az úgynevezett "szép korszak" idején voltak a leghíresebbek, a legjobban számítók, ekkor élték virágkorukat. A francia forradalom, a napóleoni háborúk és a kommün már múlt idő, amiket egy viszonylagos béke követett. Ha dátumra kell hivatkozni, akkor 1871-gyel kezdődött és a jó világnak az 1914-es I. világháború vetett véget. 

A kurtizánok híresek voltak botrányaikról, Émilienne a három grácia egyike volt (Émilienne d’Alençon, Liane de Pougy és Carolina Otero) így (is) tartották fenn hírnevüket, éreztették függetlenségüket, hogy őket nem kötik gúzsba a társadalom által hallgatólagosan elvárt szabályok. Kabarékban és színházakban tündököltek, betöltötték félvilági szerepüket: ezeken a helyeken nem látták szívesen a társasági hölgyeket. A kurtizánok többek voltak, mint szeretők: a férfiak elrejtették ugyan a család és a nyilvánosság szeme elől, ugyanakkor lakást, ékszereket, ruhákat vettek nekik, fizették megélhetésüket, amiért cserébe a kokottok kvázifeleségként álltak rendelkezésre a hálószobában. 

Persze, csak az egyszerűbb, átlagosabb férfiak cselekedtek a fentiek szerint, az arisztokrácia ebben is extravagáns volt: királyok, hercegek, gazdag nemesemberek gyakran villogtak a nyilvánosság előtt káprázatos barátnőikkel a karjukon, akikről mindenki tudta, hogy kurtizánok, és hogy mi az árfolyamuk. A szerelem legfeljebb az első borzasztó tapasztalatig érintette meg a foglalkozásként kitartott hölgyeket - ahogy Émilienne-t is - ezek után elsősorban és mindenekfelett a megélhetésükre koncentráltak: akár jogi szerződések védték státuszukat és tették lehetővé életük végéig tartó gondtalan életüket.

Ahogy szinte minden kurtizán, Émilienne is messziről érkezett, hiába élt Párizs egyik szegény negyedében. Anyja kisstílű kurva volt, aki házmesteri éhbérét alkalmi szajhálkodással egészítette ki, vacsorákra, szegényes pénzre váltva bájait, és ugyanezt a sorsot szánta a lányának is. Émilienne azonban résen volt, úgy döntött, ha másképpen nem képes beszerezni a mindennapi betevőt, ő akkor sem fogja gombokért eladni magát. A csúcson ünnepelt táncművész, tehetsége megkérdőjelezhetetlen, de mire elég ez, ha a mondén világ egyik elengedhetetlen valutája, a szépsége hervadni kezd? A színpad minden pillanatát élvezi, lemondhat-e róla, ha kényelmes jövőt és biztos öregséget akar? Hódolókban nincs hiány, ahogy a sorsát bebiztosító ajánlatokban sem, de mindegyik feltétele az, hogy vége a táncos karrierjének. 34 éves ekkor, az első halvány, alig észrevehető ráncok megjelennek az arcán, amiket egyelőre csak ő lát - de akkor is. A tánc addig játék volt, ezentúl viszont kemény munka. Mire elnyeri a Folis Bergére színpadára a jogot, hogy ott mutathassa meg magát, már semmi sem a régi: kevesebbszer szól neki a tapsrend, nem is mindig egyedül megy ki meghajolni - és bizony a premier után pár héttel híja van a teltháznak is. Váltani kell - de érkezik-e megfelelő, élethosszig biztos ajánlat?

Az író biztos kézzel nyúlt témája után, az igényesen kiadott külcsín ragyogó belbecset takar. Lefesti az első, nagy szerelmet, amikor Émilienne nemcsak kitartott nő, hanem szerelmes asszony is, az olvasó szinte bőrén érzi, hogy túl szép ez ahhoz, hogy tartósan igaznak bizonyuljon: a világ nem engedi, hogy egy arisztokrata szerelmes legyen, a férfi pedig nem elég erős ahhoz, hogy igazat mondjon egy kurtizánnak. A nagy törés után, amikor mindent elveszít, a férfit, a házat, a megélhetését, újraépíti önmagát, ami nyilván az adott kor kulisszáitól elválaszthatatlan, mai szemmel erkölcstelen, akkori szemmel teljesen rendben lévő. Jellemfejlődése innentől beépíti a könyörtelenséget, a színlelést és a hideg, távolságtartó, számító viselkedési sémákat. Ugyanakkor képtelen az ölébe hullt sok pénzzel bánni, szépsége és tehetsége hanyatlásával élete egészen más irányt vesz, mint azt karrierje kezdetén gondolta volna.

A mű történelmi tabló, erős beszámoló a kurtizánok letűnt világáról, Párizs csodás díszletei között. Megjelenik bennük a három grácia (lásd fenn), de még Coco Chanel is. Hedonista világ, különös erkölcsökkel, intrikákkal és a mondén világ hőseivel. 

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

A legkívánatosabb nő Párizsban, a Folies Bergère sztárja

Az első világháború előtti évek Párizsában Émilienne volt a legszebb nő, aki után minden szív dobogott. Kislánykorában szegény sorban nevelkedett a Montmartre-on, de világéletében vonzották a nagyváros tündöklő fényei. Hamarosan a legnépszerűbb varieté, a Folies Bergère sztárja lett, királyok, hercegek szeretője, és egész Európa egyetértett abban, hogy ő a leggyönyörűbb.

A boldogság azonban hamar elillan, a szépség és fiatalság törékeny kincs. Hová lesz a szerelem? A háború előszelétől borongóssá váló kontinensen Émilienne ifjú barátnőjének, Coco Chanelnek markáns elképzelései vannak arról, hogyan is kell túlélni e férfiközpontú világban. Émilienne a túlélésért küzd, miközben Coco csillaga egyre emelkedik.

Pamela Binnings Ewen

Ami még érdekelhet