Én ugyan nem sok dologhoz értek...

 Lea tizenkilenc éves, egy névtelen kis faluban él, aminek összesen négy utcája, egy temploma és egy csemegeboltja van. Sosem lépte még át a határát. Az itt lakók félnek az erdőtől, és várják a világvégét. A lány egy padon ülve, egy idegennek mesél az életéről, aki épp most veszítette el a kutyáját. A szinte monológnak mondható elbeszélésben megismerhetjük a barátait: a sánta Catalinát, a hallgatag Javiert, a cigarettázó Marcót, és családját: anyját, halott apját, nővérét, Norát. Gyomra jelzi időről időre, hogy mennie kell innen, ha nem akar élve eltemetődni.

Saját bevallása szerint nem sok dologhoz ért, de van valamiféle mély, zsigeri tudása arról, hogy az igazi élet a kis település határán túl kezdődik, hogy az élet értelme egyrészt az, hogy szeressen, és szeressék, és hogy az az igazán szép nő, aki világot látott. És azt is megtudjuk, hogy miért jött el a világvége már tegnap...

Elisa Levi művében a főszereplő egy fiatal nő, aki a saját identitásával és élethelyzetével küzd, miközben a felnőtté válás kihívásaival néz szembe. A könyv stílusa humoros és iróniával teli, amely könnyedén áthidalja a nehéz témákat, mint a család, a barátság és a szerelem, tehát az emberi kapcsolatok, amelyek a leginkább megtépázzák vagy éppen szebbé teszik egy ember életét. Levi képes arra, hogy komoly helyzeteket is szórakoztatóan és érthetően tálaljon, lehetővé téve az olvasók számára, hogy azonosuljanak a szereplőkkel.

A könyv az önelfogadás és a személyes fejlődés fontosságát is hangsúlyozza, a főszereplő, Lea az útja során számos nehézségbe ütközik, és ezek a tapasztalatok nevetségessé teszik azokat az elvárásokat, amelyekkel a társadalom szembesíti a fiatalokat. Elisa Levi párbeszédei és karakterei révén humorosan mutatja be a felnőtté válás buktatóit, és a könyv végigkísér bennünket a tudatos önismeret felé vezető úton.

A műben felsejlő ironikus humor és szemtől szembeni őszinteség, szemben a tökéletes életkép ígéretével, arra inspirálja az olvasókat, hogy türelmesek legyenek önmagukkal szemben, és fogadják el, hogy a tökéletesség illúziója távol áll a valóságtól. A történet végigvezet minket a küzdelmeink és boldogságunk keresésén, hideg és meleg színekkel ábrázolva a mindennapi élet szépségeit és kihívásait.

Eközben a szarkasztikus, könnyed, humoros felszín alatt, az eleinte kissé céltalannak tűnő, semmibe futó monológ mélyén valódi családi tragédia áll, az ezzel való megküzdés, ami néha abból áll, hogy elszakadunk tőle, szintén központi és fontos témája a regénynek. Egy olyan dolog, ami örök életre szól, és ami alól nem húzhatja ki magát, legalábbis ha nem szeretne csalódást okozni. Őszintén szólva sokkal jobban sajnálom a beteg, súlyos fogyatékossággal élő emberek, gyerekek egészséges testvéreit, ők azok a láthatatlanok, akik a beteg testvérük miatt nem kapják meg a kellő szülői figyelmet, energiát, akik idő előtt parentifikálódnak, és akik felett ott lebeg az a néha kimondott, néha kimondatlan elvárás és kényszer, hogy az egész életüket úgy éljék, hogy abban mindig legyen helye a beteg testvérnek, mert a szülők idős korában vagy elhunyta után az ő feladatuk lesz ez. Szörnyű dolog így felnőni és ebben élni, és ezek a gyerekek majd később felnőttek nem ok nélkül féltékenyek és akár haragudnak is a testvérükre, hiszen a szülői figyelem legnagyobb részét ők kapták. Eközben persze marcangolják is saját magukat ezért az érzésért, és szeretik is a testvérüket, őrlődnek. Nehéz ezeket feldolgozni.

Persze nem csak erről a tragikus eseményről olvashatunk, minden egyes lapon megjelenik valami távoli vagy közeli, hétköznapi probléma, ami a narrátort vagy a barátait, ismerőseit éri. Halál, gyász, politika, társadalmi és családi elvárások, miközben ő maga sem tudja, hogy mi is a problémája, mindezek hatással vannak rá is: szorong, és ezt felismeri, de változtatni egyelőre nem tud rajta. És talán nem is akar, hiszen a problémákat már ismerjük, de félünk attól, mi lesz, milyen emberek leszünk, ha ezeket megoldjuk? Mi marad akkor nekünk?

A könyv nemcsak szórakoztató olvasmány, amely a felszín mögött mély emberi tragédiákról szól, hanem egyike azon műveknek, amelyek arra ösztönzik az olvasókat, hogy ne féljenek felvállalni saját érzéseiket és hibáikat. Elisa Levi stílusában megjelenő frissesség és szarkazmus új szemléletmódot kínál a felnőtté válás folyamatához, amellyel sokan azonosulni tudnak, és ezáltal képesek lesznek jobban megérteni saját magukat.

Elisa Levi a spanyol irodalomban egyedi hangzású és érzékeny írásmódjával vívta ki elismerését. Művei gyakran foglalkoznak női identitással, kapcsolatokkal és egyéb olyan társadalmi problémákkal, amelyek aktuálisak és fontosak a mai világban. Ezen kívül könyvei sokszor a mindennapi élet apró, de jelentős pillanataira fókuszálnak.

Köszönöm a lehetőséget a Metropolis Media csapatának! A kötet a borítóra kattintva elérhet kedvezményes áron.