Sötét csontok

Könyvajánló - Loreth Anne White: Sötét csontok (A csali 2.)

"Hazatér, ​hogy megoldja az apja halálát övező rejtélyt, és szembenézzen saját sötét múltjával."

Loreth Anne White sorozatának nyitánya, A ​csali egy érdekes drámára sikerült megspékelte egy sorozatgyilkos őrült gondolataival tetteivel. Most megérkezett a sorozat következő része a Sötét csontok. Bár sorozat mégis önálló történetek, így bátran belevághat az is, aki az első részt nem olvasta. Teszem hozzá, ha ez a könyv bejön, akkor érdemes levenni a könyvesbolt polcára azt a kötetet is. Elérhető egy kis ízelítő az első részről a címre kattintva:

A csali

Ezúttal egy lélektani drámába oltott gyilkossági nyomozást kaptunk. A nyomozóként dolgozó Rebecca már régen elment kanadai szülővárosából. Rengeteg fájó emlék köti a városba, ezért egyáltalán nem tervezett visszatérni. Aztán jött a hír, hogy az apja meghalt, ami visszavitte a városba.

A rendőrség megállapította, hogy öngyilkosság volt. A jelek azt mutatták, hogy a nyugalmazott rendőr fejbe lőtte magát, majd egy lámpa eldőnt és az borította lángba a házat. Becca tudja, hogy az apjának voltak alkoholproblémái, de kizártnak tartja az önkezűleg vetett volna véget az életének és úgy dönt, hogy ezt be is fogja bizonyítani.

"Milyen „ügyön” dolgozott az apja? Mi ijesztette meg? Valós volt a félelme, vagy csak beképzelte magának? Vagy a kettőnek valamiféle egyvelege? Rebecca ennek utána akart járni tűzön-vízen át. Vissza akarta gombolyítani az apja utolsó napjait, mert úgy érezte, ez nincs rendjén. Nem hitte el, nem volt hajlandó elhinni."

Minden követ megmozgat, mindenkit felkeres a városban, de látja, hogy valami nem stimmel. Erőt vesz magán és még egykori párját is megkéri, hogy segítsen neki kideríteni mi is történt valójában. Több szálon fut a történet. Miközben zajlik a nyomozás megismerjük Becca múltját, megtudjuk miért hagyta el anno a várost és Ash-t, középiskolai szerelmét.

A szekrényből cssk úgy hullanak ki a csontvázak, míg a nyomok az első kötetben megismert, elgyötört sorsú Livhez és Torihoz vezetnek. Viszonylag hamar egyértelművé válik, hogy  a kamasz Tori tud valamit, már csak rá kell valahogy venni, hogy félelme ellenére megnyíljon.

Ezúttal már a kötet elején is kapunk izgalmakat, akciót és számos érdekes életutat. Felszínre törnek rég eltemetett titkok, fájdalmak, feldolgozatlan traumák a múltból, drogkereskedelem. Unatkozni nincs idő, rengeteg történés, de persze a szálak szépen összefutnak és jól összedolgozta őket a szerző. Kaptunk megfejtésre váró rejtélyt, titkokat, családi drámákat, sebeket a múltból, gyilkosságot, de hasonlóan az előző kötethez most is adott mindehhez a szerző egy kis romantikát.

A sok kirakósdarabka szépen összeáll a végére, de elég jól adagolta a szerző a részleteket ahhoz, hogy végig fenntartsa a figyelmem. Ez a könyve jobban tetszett, mint az előző, kíváncsi várom mit olvashatok később még a szerzőtől.

sotet_csontok_the_dark_bones_borito.jpgKöszönjük Könyvmolyképző Kiadó!

Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel megrendelheted a kötetet!

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Mintha ​gonoszok volnánk

Elfeledett hagyaték

A hold vonzása

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes