Csontszüret, egy izgalmas fantasy-sorozat gyönyörű köntösben

Könyvajánló - Samantha Shannon: Csontszüret / A Mímes Rend

"Harcolj vagy menekülj. Fuss vagy meghalsz."

Egyre több kiadó kedvez a nemcsak a belső értékekre, hanem a külső szépségre is vágyó olvasóknak, így sorra érkeznek a gyönyörű borítók mellett az élfestett, éldekorált kötetekkel. Így jelent meg új, átdolgozott kiadásban Samantha Shannon izgalmas fantasy-ja, a Csontszüret című sorozat első két kötete.

Több mint 10 éve jelent meg először magyarul, akkor nálam kimaradt, de örülök, hogy most pótoltam ezt a hiányosságomat, mert kaptam izgalmas karaktereket egy érdekes, fordulatos történetben. Főleg, hogy ennyi idő után most a szerző átdolgozta, szinte újraírta, jobban árnyalva a szereplőket és kidolgozva a világot.

És akkor miről is szól? A Csontszüret című első kötetben 2059-et írunk, amikor számos olyan ember él a világban, akiben látnoki képességek vannak. Valaki képes látni aurákat, éteri világot, szellemeket, egyesek képesek irányítani is őket, olyanokkal is találkozni, akik a jövőt képesek látni és kevesen ugyan, de olyanok is vannak, akik képesek másoknak ártani az elméjükkel vagy épp álomjárók, mint a főhősünk, aki be tud lépni mások tudatába.

A helyszín a Scion Köztársaság, ahol minden ilyen különleges képesség természetellenes és igyekeznek az uralmuk alá hajtani azokat, akik rendelkeznek ezekkel. Paige, a főszereplő álomjáró. Rettegik a képességeit, ezért igyekszik mindenhol mindenki elől titkolni, hogy mire képes, mert már az is főben járó bűn, hogy egyáltalán létezik.

Egy nap bajba kerül a metrón és olyanok fogságába kerül, akik még Scion vezetőinél is kegyetlenebbek és brutálisabbak. Itt már több olyan jelenetbe is futunk, amitől horrorra hajaz a sztori. Különleges lények béklyózzák meg a képességekkel áldottakat és rabszolgaként tartják őket. Paige pedig még nagyobb bajban van, mint bármelyik másik fogvatartott, mert ritka és különleges képessége hasznos az idegenek számára.

Látjuk a maffia világát, amiben élt, aztán látjuk, ahogy rabszolgát csinálnak belőle és látunk számos olyan jelenetet, ahol szinte idegenekért képes kockáztatni az életét. Látjuk a szenvedését, miközben fogvatartói meg akarják törni és azt is végignézzük, ahogy szövetségeseket próbál szerezni, hogy képes legyen ezt a helyet, - ahol gondolkodás nélkül kínoznak és vernek halálra embereket - túlélni és valahogy kiszabadulni onnan.

Paige-et rögtön az elején megkedveltem. Vagány, bátor, a maffiának dolgozva éli túl a mindennapokat, aztán fogságba kerül, billogot kap, végignézi, ahogy emberek kínoznak, vernek, gyilkolnak meg, miközben rabszolga-hadsereget igyekeznek belőle és a társaiból szervezni maguknak.

Az első rész alatt sem fogunk unatkozni, de a folytatás, A Mímes Rend is tartogat izgalmakat. Lesz itt bujkálás, lázítás, forradalom, visszatérés a maffiához, sőt azt is végignézzük, ahogy egy durva konfliktus közepén találja magát Paige, akit mindkét fél a maga oldalán akar tudni.

Rendkívül részletgazdag, izgalmas, érdekes világot alkotott meg a szerző. Az első kötet elején még csak kapkodjuk a fejünket az idegen kifejezések sokaságán, de aztán apránként megismerjük a világot és természetessé válik. Jók a karakterek, látjuk a jellemüket, a fejlődésüket és ugyanezt a lendületet sikerült továbbvinni a második kötetbe is. Fordulatok, meglepetések és egy olyan ellenség, akit szinte lehetetlennek tűnik legyőzni. 

Kifejezetten örülök, hogy csak most bukkantam rá, mert biztosan csalódott lettem volna, hogy anno nem érkezett meg a folytatás. Most viszont a sorozat rajongóinak egy szuper hírrel érkezem a végén: idén jön magyarul ugyanilyen szép kiadásban a 3. és a 4. rész, szóval érdemes figyelni a kiadó honlapját. :)

fantasy_konyvcsomag_elofizetes_jpg.webpA kötetet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

A ​Napkirályné próbája

A Narancsfa-kolostor

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes