Malajzia japán megszállásáról szól Vanessa Chan Velünk a vihar című debütáló regénye. Nehéz olvasmány, olyan, ami húsba mar, tükröt tart eléd és azt követeli, hogy nézd! Igenis, nézzed, és örülj annak, hogy nem hallod a hangokat, a nyöszörgéseket, nem vagy részese az árulásoknak és azok következményeinek, igenis, örülj annak, hogy nem érzel szagokat és nem neked kell meghozni élet-halál kérdéseket.
KÖNYVAJÁNLÓ
VELÜNK A VIHAR
Szerző: Vanessa Chan
Fordító: Csonka Ágnes
Kiadó: 21. Század Kiadó (KULT Könyvek)
Malajzia japán megszállásáról több könyvet is olvastam eddig (például Twan Tan Eng Esőcsináló című kötetét), valamennyi példátlan brutalitásról számol be a megszállók oldaláról, kelletlen elismeréssel adózva a dzsungel felőli érkezésről, ami nagyszerű tervezőkészséget, kreativitást és állóképességet feltételezett a japánoknak, a helyi lakók bámultak a teljesítményen, ellenség ide vagy oda. Ettől függetlenül Malajzia 1941-től 1944-ig tartó japán megszállásáról a nagyszülők erősen hallgatnak, mindenről mesélnek az unokáknak, csak egyről nem: a második világháború éveiről. Szűkszavú ingerültséggel jelentik ki, hogy nehéz évek voltak, túlélték, a fiatalok pedig menjenek a dolgukra, ne kíváncsiskodjanak.
A japánok brutálisak voltak, mindenkit legyilkoltak, aki utukba akadt. Ázsia az ázsiaiaké - hirdették piros szórólapokon, amerre jártak, ami egyszerre volt fenyegetés a gyarmatosítók felé és felhívás az őslakosok számára - amivel egyeseket simán be tudtak húzni maguk mellé közülük is. A japán megszállás alatt valóban csak túlélni lehetett, ha rosszkor voltál rossz helyen, így jártál - a mindennapos küzdelembe, hogy etesd a családod, már egészen belefásultál, ahogy mindenki más is, néha fel sem tűnt, hogy a terror gyakorlata mikor, hogyan változik, csak a léte volt konstans.
A főhős Cecily, a konkrét harcok előtt is segítette a japánokat információkkal, magyarán kémkedett, a mű szerzője neki tulajdonítja a teljesen más irányból való megszállás ötletét. Az asszony fontos ember felesége, akinek hozzáférése van titkos anyagokhoz, s bár bennszülöttek, mégis tekintélyes emberek a maguk szintjén. Az asszony a háború kitörése előtt rettenetesen elégedetlen mind a rendszerrel, mind a férjével, az összekötőjéhez pedig ambivalens érzelmek fűzik. 1945-ben fiúk tűnnek el, így a köztiszteletben álló Alcantaráék Abelje is. Mint később kiderül, a fiú, Abel, a burmai vasútépítésre kerül rabszolgának (Rangun és Bangkok közötti vonal kialakítása).
Idézet a könyvből, a szerző vallomása
2019 végén egy irodalmi műhelyben megírtam egy szöveget, amit egyszerű házi feladatnak tartottam – egy kamasz lányról, aki igyekszik hazaérni a kijárási tilalom előtt, mielőtt a japán katonák razziázni kezdenek az utcákon. Emlékszem az oktató kézzel írt megjegyzésére: „Őrizd meg ezt az értékes darabot, és írd tovább.”
Így is tettem. Végigírtam egy világjárványt kis lakásomban, anyám korai halála idején, mélységes magányban, mivel nem tudtam hazautazni Malajziába. Írtam az öröklött fájdalomról, az asszonyi állapotról, anyákról, lányokról és nővérekről, és hogy az általunk hozott döntések hogyan visszhangoznak generációkon át családunkban és közösségeinkben, gyakran előre megjósolhatatlan módon. Írtam arról, hogy a gyarmatosítás örökségét a testünkben hordozzuk, arról, milyen egy mérgező emberhez vonzódni, a bonyolult barátságokról, a töredékesen megélt életről, a jó és a rossz kétértelműségéről, ha a túlélés a tét. A kidobásra váró házi feladat most a regényem negyedik fejezete.
Cecily meg volt győződve arról, hogy mindez az ő bűne, őmiatta történt ez meg. 10 évvel ezelőtt nemcsak kémkedett, hanem... és most fogalma sincs, mit tehetne gyermekéért, sőt, gyermekeiért. A legidősebb lány minden erejével igyekszik összefogni a családot, a fiú eltűnt és a legkisebb lány is lázadozni kezd. Jasmin még kisgyerek, 10 éves sincs, nem érti, hogy a korlátozó intézkedések saját élete, testi épsége miatt hozattak meg a családjában, nem érti, hogy a hozzá hasonló kislányok bordélyházakba kerülnek, ha elkapják a japánok, mert az ilyen korúak még nem tudnak teherbe esni. Ő csak azt érzi, hogy éheznek és egy dohos lyukban kell lennie naphosszat, amiből azt szűri le, hogy a családja nem szereti már - hát... választ magának más családot.
A karakterek tűéles kidolgozottsága előrevetíti a tragédia árnyékát, a régi családi dinamikák elvesznek, a gyerekek parentifikálódása gyógyíthatatlan mentális sebeket ejtenek személyiségükön. A belátási képesség hiánya ezernyi baklövésbe és félreértésbe torkollik, mellé a japán megszállás traumatikus élményei örökre sérült felnőtteket állítanak elő következményként, akik beszélni sem szívesen akarnak az akkori időkről. Megelevenednek a lapokon Radnóti Miklós örökbecsű versének, a Töredéknek sorai, az "Oly korban éltem én e földön" szavai, amelyek az alattvalóvá rugdosott emberek egyetemleges valósága.
Hány fajta ember létezik? Hogy lehet, hogy az egyik mindenben megtalálja a napsugarat, míg a másik fuldoklik az elégedetlenségben, folyton vágyakozik, sóvárog olyasmik miatt, amit nem birtokol?
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
Brit-Malájföld, 1930-as évek
Cecily elégedetlen feleség, akit a fényes jövő ígéretével csábít el Fujiwara japán tábornok – azt állítja, Malájföld független lesz, nem lesz többé brit gyarmat. Cecily egyre inkább beágyazódik, tulajdonképpen Fujiwara különbejáratú kémjeként működik, és ezáltal az egész ország sorsa megváltozik. A második világháború alatt a japánok diktatúrát vezetnek be.
Malájföld japán megszállás alatt, 1945
Cecily és a családja nyomorúságos körülmények között tengődik. A három gyereke nincs biztonságban. Csak Cecily óvhatja meg őket, de neki fogalma sincs, hogyan tegye. Ráadásul nem árulhatja el nekik, hogy mi volt a szerepe a háborúban.
Szembe fog tudni nézni a múltjával? És még időben megteszi?
„Lebilincselő, fordulatos cselekmény. Együltő helyemben olvastam ki.” – Alice Winn, az In Memoriam című Sunday Times bestseller szerzője
„Megindító és lenyűgöző – jó és rossz küzdelme. Maradandó nyomot hagy az emberben.” – Cecile Pin, a Wandering Souls című regény szerzője
„Kivételesen bátor, gyönyörű sztori. Az embernek megszakad a szíve. Igazi világirodalmi gyöngyszem.” – Nguyen Phan Que Mai
Weboldala: vanessajchan.com
Megjegyzés küldése