Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok?

A halál magasztos, fenséges és félelmet keltő - ugyanakkor számos gyakorlati kérdés is felmerül körülötte. A félelem talán csökkenthető, ha hajlandók vagyunk megfogalmazni ezeket a kérdéseket és illő alázattal, nyitott kíváncsisággal meg is hallgatni a reájuk adható - helyenként finom humorral megfogalmazott, meghökkentő - válaszokat.  

KÖNYVAJÁNLÓ
Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok?

Szerző: Caitlin Doughty
Fordító: Fejérvári Boldizsár
Kiadó: Figura Könyvkiadó

Ezzel és ehhez hasonló más fontos kérdésekkel foglalkozik Caitlin Doughty Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok? című könyve, amely mind-mind a halállal és azok rettenetesen gyakorlati oldaláról, a holttestekről szól. A napokon belül megjelenő kiadvány szelíden humoros, meghökkentően profán, minden titkot leleplez, amiről az átlagember sosem tudott, nota bene, amiről hallani sem akart soha. Miért ért ennyire a hullákhoz a szerző? Azért, mert Caitlin Doughty netes temetkező, halálszakértő - legalábbi rögvest az első lapokon így hivatkozik magára.

A műben összegyűjtésre kerültek azok a kérdések, amelyeket Caitlin tevékenysége okán eddig kapott, és amelyeket a legérdekesebbeknek tart. Rögvest siet leszögezni, hogy a halállal kapcsolatban nem létezik rossz kérdés. Mi a fontosabb, a romló test vagy halhatatlan lélek? Milyen gyorsan indul rothadásnak egy elföldelt test? A halálról gondolkodni egyáltalán nem morbid dolog: születtünk, egyszer meghalunk, ennek abszolút bizonyossága van. Miért félünk hát tőle? Mert hogy félünk, szinte kivétel nélkül mindenki fél, az egyszer biztos.

Lehetséges, hogy a megismerés folyamata itt is segíteni képes a félelmen? Bármennyire is nem tudjuk teljes bizonyossággal, mi történik velünk a vég bekövetkeztekor, azért a kérdéseinkre adott válaszokból egyfajta belenyugvást, beletörődést remélhetünk. Ebben nyújt segítséget Caitlin Doughty könyve: bármit lehet kérdezni tőle, és ő a legjobb tudása szerint válaszol. A nehéz témát kellő empátiával, szórakoztató módon járja körbe, azt vallja, hogy a halál és annak bekövetkezte pont olyan természetes, mint mondjuk maga a születés - én pedig egyetértek vele. Persze, a fenti hozzáálláshoz felnőtt emberekre van szükség, akik tudomásul veszik a megváltozhatatlant. Erős lélek és jó humorérzék sem utolsó, ami megkívántatik ahhoz, hogy gyakorlati szempontok alapján viszonyuljunk az élet végéhez.

És hogy milyen kérdésekre kaphatunk konkrét válaszokat? Íme a teljesség igénye nélküli felsorolás:

- Megtarthatom a szüleim koponyáját a haláluk után? Kicsit macerás a bürokrácia és a jogi környezet miatt, és elvileg nem - de gyakorlatilag: miért ne? (Itt részletesen kivallattam a Google-t a porvafélék nemzetségéről, és kedvtelve nézegettem őket, hogy AHA, szóval ti vagytok azok a húsevő rovarok, akik tisztára pucoljátok a csontokat. Mindenki megnyugtatásául: ezek a kis bogarak nem élő szövetekre gerjednek.)
- Miért mozognak és adnak ki hangokat a holttestek?
- Milyen módokon lehetséges a temetkezés? Például gyantába tetethetem a testemet a halál után?
- Miért színeződünk el, ha meghalunk?
- Hogy lehet, hogy elhamvasztva egy egész felnőtt belefér abba a kicsi dobozba?
- Mi az a posztmortem kakilás?
- Milyen mélyre érdemes a koporsós temetést tervezni? És miért nem kaparják ki az állatok a holttesteket?
- Ha valaki el akarja adni a házát, közölnie kell a vevővel, hogy valaki meghalt benne?
- Mi történik, ha tévedésből eltemetnek, pedig csak kómában vagyok?
- Adhatunk vért a halálunk után? (És IGEN!)
- Miért nem eszünk embert?
- Igaz, hogy az emberek fehér fényt látnak, amikor haldokolnak? (Igen is, meg nem is.)
- Mikortól érezhető a sajátos hullaszag?
- Miért érzékeljük úgy, hogy a halott körme-haja növekedésnek indul a halál beállta után?

"A halál nem tréfadolog," - jelenti ki a szerző - "de a halálról igenis sok mindent megtanulhatunk szórakoztató módon. A halál tudomány és történelem – művészet és irodalom. Átível minden koron és kultúrán, és egyesíti az egész emberiséget. Sokan, s köztük én is, azt valljuk, hogy félelmeink egy részén úrrá lehetünk, ha megbarátkozunk a halállal, kiderítünk róla dolgokat, és a lehető legtöbb kérdést tesszük fel vele kapcsolatban." Halálszorongás, halálfóbia uralkodik a nyugati kultúrában, az emberek nem hajlandók részt venni a folyamatban, eltolják maguktól a kérdést is, mert irtóznak és félnek tőle. A higiéniás megfontolások kivették az egyén kezéből a haldoklás és a holttesttel kapcsolatos feladatokat, ezek a feladatok államosításra kerültek, olyannyira, hogy a legtöbb ember retteg hozzáérni is az elhunythoz. A nyugati ember legtöbb esetben kórházakban hal meg, gyakran teljesen egyedül. Jól van ez így? Dehogyis. Persze, az sem megfelelő megoldás, hogy az egészségügyi intézmények gazdasági megfontolások alapján kiadják a haldoklót a hozzátartozóknak, akik sem mentálisan, sem anyagilag, gyakran fizikálisan sincsenek felkészülve szerettük 24 órás ápolására SEM, nem hogy a haláluk végigasszisztálására. Valahogy magukra vannak hagyatva a feladat végrehajtásával kapcsolatban, nagy probléma, hogy nem tudják, kihez lehet fordulni tanácsok szempontjából, és  még ennél is nagyobb probléma, hogy nem is tudják, mit kérdezzenek, ha véletlenül találnak egy szakembert, akinek ideje és kedve is van szóba állni velük. 

Szóval, bátran nézzünk csak szembe a halállal, tanácsolja a szerző. Legyünk felkészültek és ne habozzunk a legprofánabbnak látszó kérdést is feltenni a témával kapcsolatban, és keressük meg a válaszokat. (Azt szoktam mondani, meg még sosem haltam: szerintem nagy buli lesz!)

Ja, és a kérdésre válasz: igen, előbb-utóbb a macska megrágcsálja szeretett gazdája holttestét. Ha nem is pont a szemet fogja elsőnek kiválasztani, de az arc kiálló részeit feltétlenül megkóstolja, mert éhes, és mert a holttest neki onnantól csak kaja. Pont.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Igaz, hogy van egy titkos rekesz a repülőgépeken azoknak, akik az utazás során halnak meg?

Minden halállal kapcsolatos kérdés jó kérdés. A világ leghíresebb temetkezési vállalkozójának a könyvében a gyerekek nyíltan és őszintén kérdeznek a halálról. Caitlin Doughty szerint így is kell beszélni róla. De utánozhatatlanul laza stílusában, ám mindig tiszteletteljesen nem csak a gyerekeknek enged bepillantást a tabuk és gátlások fekete függönye mögé. Szakmai hozzáértéssel és humorral oszlat el sok mítoszt és kétséget a haldoklásról, a test bomlásáról és az azt kísérő jelenségekről. A szerző szerint az élet végét nem tehetjük kellemessé, de megismerhetjük, hogy ne féljünk a haláltól. Végül is a halál fontos eleme valóságunknak. Enélkül nincs élet, és előbb-utóbb mindannyiunkkal megtörténik.

És nem, ha meghalsz, a macskád nem eszi meg a szemedet. Vagy legalábbis nem azonnal.

Caitlin Marie Doughty (1984. augusztus 19.) amerikai temetkezési szakember, író, blogger, You Tuber, a halotti elfogadás és a nyugati temetkezési ágazat reformjának szószólója. A Los Angeles-i Clarity Funerals and Cremation tulajdonosa, az Ask a Mortician című websorozat alkotója, a The Order of the Good Death (A Jó Halál Rendje) alapítója, és három bestseller könyv szerzője.


Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, Figura Könyvkiadó!

Kövess bennünket Facebookon!
Termékadatok
Cím: Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok? [előrendelhető]
Eredeti cím: Will My Cat Eat My Eyeballs?
Szerző: Doughty Caitlin
Fordító: Fejérvári Boldizsár
Kiadó: Figura Könyvkiadó
Oldalak száma: 256
Megjelenés: 2025. március 10.
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786156380050
Méret: 200 mm x 145 mm x 26 mm
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes